Micella

FELELŐSSÉGGEL A MAGYAR ÁPOLÓKÉRT

A NAOS filozófiájában az emberek és a kapcsolatok állnak a megközelítésünk és a cselekedeteink középpontjában. Fontosnak tartjuk, hogy támogatást nyújtsunk olyan területek és szervezetek számára, amelyek a társadalom egészére hatással bírnak és tevékenységük kapcsolódik a NAOS működéséhez. Ezúttal egy olyan szervezetre esett a választásunk, amely kiemelten fontos ügyet képvisel, és az idei évben rengeteg kihívással néz szembe: a Magyar Ápolási Egyesületre.

 

A WHO az idei esztendőt az ápolók és szülészek nemzetközi évének nyilvánította, és szeretnénk ráirányítani a figyelmet a nehéz körülmények között elhivatott és áldozatos munkát végző egészségügyi csoportokra, akiket a váratlan világjárvány az eddigieknél is komolyabb kihívások elé állított. Fontosnak tartjuk, hogy fogyasztóinkkal közösen támogatást nyújtsunk a Magyar Ápolás Egyesület számára, és bízunk benne, hogy minél többen csatlakoznak majd kezdeményesünkhöz.

 

Vállalatunk 25 éves Sensibio H2O világszabadalmának speciális „YOUR SKIN DESERVES RESPECT” termékkiadása már elérhető a patikákban a készlet erejéig, és a bevezető kampány részeként minden eladott darab után 200 forint illeti meg a Magyar Ápolási Egyesületet. Kampányunk keretében minden Sensibio H20 500 ml micellás víz megvásárlásával hozzájárulhatsz a magyar ápolók és a szülésznők tevékenységének támogatásához!*

*Támogatási időszak: 2021. március 31-ig

Tudj meg többet a Sensibio H2O micellás vízről: https://www.bioderma.hu/termekeink/sensibio/h2o